|
A műsorban minden héten négy embert ültetünk le egy asztalhoz. Ők mindannyian
különböző világnézetűek, de istenhitük közös. Így lesz a Világ-Nézet egy olyan
műsorfolyam, ahol hétről hétre különböző emberek megvitatják az elmúlt hét legkülönbözőbb
közéleti, kulturális, vallási eseményeit.
|
4 alcímmel vetésforgóban:
1. hét
Világ-Nézet püspökkenyér
Az első héten püspökök a vendégek. Lesz római katolikus, református, evangélikus
és unitárius. Ők elsősorban főpapi szemüvegen keresztül szemlélik a világot, de
természetesen hétköznapi emberként is van véleményük. Mi mindkettőre kíváncsiak
vagyunk. Az adással elsődleges célunk, hogy a vendégeink véleményük által utat
kínáljanak nézőinknek, valamint jelenlétükkel közelebb szeretnék őket hozni a
hétköznapi emberhez. A műsor házigazdája: Fabiny Tamás evangélikus püspök.
2. hét
Kultúrák arca
A blog a mai ember számára kezd egyre hétköznapibbá válni, de sokszor vagyunk
úgy, hogy egy-egy internetes napló szerzője arctalan marad. Épp ezért a második
héten bloggerek vitatják meg az aktualitásokat. A héten felmerülő kérdéseket egy,
a keresztény világhoz közel álló, egy a kelet világához értő, egy az iszlámban
jártas és egy a szláv kultúrát ismerő blogger vitatja meg. Vendégek: Al Ghaoui
Hesna, Balogh Ákos Gergely, Salát Gergely, Kollai István.
3. hét
Kereszt és toll
A harmadik hét az újságíróké. Olyan tollforgatóké, akik valamely felekezethez
tartoznak, de világi médiumnál dolgoznak. Sokszor tűnhet úgy, hogy az újságírók
tematizálják a közéletet, és pont ezért érdekel minket az, hogy vallásos emberként
mi az, amelyre ők fókuszálnak. Vendégek: Krúdy Tamás, Balavány György, Bolla Zsuzsa,
Dobszay János.
4. hét
Ábrahám gyermekei
A hónap utolsó hetén Ábrahám gyermekei osztják meg a nézőkkel véleményüket a
világról. Három nagy monoteista vallás ugyanis, a zsidó, a keresztény és az iszlám
is Ábrahámra mint ősatyára tekint. Ugyanakkor a mai világban e három vallásban
gyökerező kultúrák között hatalmas feszültség tapintható ki: a zsidó-iszlám, illetve
a keresztény gyökerű nyugat és az iszlám között feloldhatatlannak látszik az ellentét.
Milyen gyökerei vannak mindennek, mi az ami közös e három világnézetben, mi az,
amit a kibeszélés egyszerű eszközével rendbe lehetne tenni, és milyen megoldási,
közeledési lehetőségek bontakoznak ki? Az elsődleges cél a zsidó-keresztény-iszlám
párbeszéd elősegítése.
Szerkesztő: Mucsányi János
Rendező: Tóth Béla
|