Az eddig előzetesben, illetve házi őrizetben töltött idő és a jogerős szabadságvesztés
büntetések végrehajtásánál általában adható kedvezmények beszámításával Kulcsár
Attila már mintegy négy és fél, öt évet tekinthet letöltöttnek, azaz ha ehhez
hasonló időtartamú lesz majd a jogerős büntetése, akkor be sem kell vonulnia a
börtönbe.
Nagy Gábor elmondta: a bíróság a kényszerintézkedés megszüntetéséről szóló döntés
szóbeli indoklásában utalt arra is, hogy Kulcsár a tárgyalásokon érdemi észrevételeket
tett, amiből az a következtetés vonható le, hogy érdemben kíván védekezni, így
nem áll fenn a szökés, elrejtőzés veszélye.
Az FB pénteki döntése ellen az ügyészség nem fellebbezett, így az nyomban jogerőre
emelkedhetett.
A tavaly decemberben újrakezdődött elsőfokú büntetőperben most másfél hónapos
tárgyalási szünet következik, a következő tárgyalást április elsejére tűzte ki
az FB. Erre a szünetre vélhetően az eljáró bírói tanács egyéb ügyei miatt volt
szükség, illetve azért, mert más, sokvádlottas büntetőpereket fognak tárgyalni
az FB esküdtszéki termében.
Nagy Gábor elmondta, hogy áprilisban az összesen 18 vádlottból eddig még az új
eljárásban sorra nem került 3-4 meghallgatása következik, majd pedig a tanúk és
a szakértők. Az eljáró bírói tanács tájékoztatása szerint várhatóan még akkor
is legalább egy-másfél évig tart az elsőfokú büntetőper, ha minden kedvezően alakul
- közölte Kulcsár Attila védője.
Hozzátette: álláspontja szerint a megismételt eljárásban egyre nyilvánvalóbbá
vált, hogy Kulcsár Attila nem követhetett el sikkasztást, hiszen nem volt rendelkezési
joga a K and H brókercégénél, és a tárgyalásokon egyre több érdekes információ
kerül napvilágra azzal kapcsolatban, hogy hová tűnhetett a pénz.
A vádirat lényege szerint Kulcsár Attila a K and H brókercégének dolgozójaként
1998 és 2003 között rendkívül magas hozamokat ígérve, offshore cégeken keresztül,
jogosulatlanul forgatta ügyfelek - magánszemélyek és egyes állami vállalatok -
pénzét, és ezzel sokmilliárdos kárt okozott.
A vád jelenleg sikkasztás, bár a vádhatóság szokatlan módon a vádemelés után
fél évtizeddel, tavaly tavasszal a másodfokú büntetőperben lehetséges minősítésként
felvetette a csalást is, amely az eddigitől részben eltérő bizonyítást, mi több,
a Bécsben kézre kerített Kulcsár esetében Ausztriában új kiadatási eljárást is
szükségessé tenne.
A sikkasztás vonatkozásában Kulcsár a tárgyalásokon vitatta, hogy lett volna
rendelkezési, utasítási vagy aláírási joga a K and H brókercégénél, így viszont
sajátjaként sem rendelkezhetett a pénzzel, a csalás megállapításához pedig a többi
között azt kellene bizonyítani, hogy Kulcsár tévedésbe ejtette a sértetteket.
A vádpontok között szerepel még pénzmosás, orgazdaság és okirat-hamisítás.
A 18 vádlott között vannak Kulcsár egyes ügyfelei, magánszemélyek, illetve állami
vállalatok korábbi vezetői. A K and H dolgozói közül ugyanakkor Kulcsáron kívül
egyedül a volt elnök-vezérigazgató, Rejtő E. Tibor ül a vádlottak padján, és őt
is első fokon felmentette az FB 2008-ban.
Az akkori, nem jogerős ítéletben Kulcsár nyolc évet és 230 milliós pénzbüntetést
kapott, több vádlott-társát letöltendő szabadságvesztéssel, illetve több tíz-
vagy százmilliós pénzbüntetéssel sújtották.
A Fővárosi Ítélőtábla azonban másodfokon tavaly májusban megalapozatlanság és
eljárási szabálysértések miatt hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és
új eljárásra utasította az FB-t; ez a megismételt eljárás kezdődött el tavaly
decemberben.